Partnertörzs

Partnertörzs

A rendszerben felvett felhasználók listázása a Törzsadatok/Partnertörzs menüpontban történik. A felhasználó nevén kívül az e-mail címe, vásárlói csoportja, létrehozásának dátuma található itt. A lista fejléce alatt az első sorban csak szövegmezők vannak, ezek segítségével tudunk szűrni a partnerekre. A kívánt helyre beírva a keresendő kifejezést, vagy értéket a Szűrés gombra kell kattintanunk. Ekkor csak azokat a sorokat listázza a rendszer, amelyek a szűrés feltételeinek megfelelnek.

Egyszerre több oszlopban is megadhatunk szűrési feltételeket, ekkor azok kerülnek listázásra, amelyek minden feltételnek egyszerre felelnek meg. A szűkítés megszüntetéséhez minden paramétert törölnünk kell a szövegmezőkből, illetve a legördülő menüket is üres állapotra kell állítanunk, és ismét a Szűrés gombra kell kattintanunk.

Új partner hozzáadása

A rendszer lehetőséget ad arra, hogy manuálisan, belülről is felvihessünk partnereket. Ehhez a bal felső részben található Új hozzáadása gombra kell kattintanunk. Ekkor egy form töltődik be. A kitöltése során a csillagozott részeket kell kötelezően kitöltenünk. Az form alján beállíthatjuk sok egyéb paraméter mellett, hogy melyik vásárlói csoportba tartozzon, illetve azt is, hogy állapota engedélyezett legyen-e.

A felső alap form elemek alatta lévő paneleknek egyéb kapcsolódó információkat adtunk meg. Ezekben új kapcsolattartókat, és címeket tudunk rögzíteni. Az adatok felvitelének végeztével a Mentés gombra kattintva tudunk létrehozni a rendszerben új partnert. Bármilyen más módon elnavigálva az oldalról a változtatások, adatok nem maradnak meg!

Partner adatainak módosítása

A partner adatainak módosításához kattintsunk az adott partner nevére, majd a megnyitás gombra. Ekkor ugyanaz a form jelenik meg, amely az új partner hozzáadásánál is, ekkor a már megadott adatok fognak betöltődni. Ezen adatok átírhatóak, arra azonban vigyáznunk kell, hogy a csillaggal jelölt soroknak a mentéskor mindenképpen kell adatot tartalmazniuk. Az adatok módosításának végeztével a Mentés gombra kattintva jön létre a rendszerben a megváltoztatott vásárlói adat. Bármilyen más módon elnavigálva az oldalról a változtatások, adatok nem maradnak meg!

Partner törlése

Jelöljünk ki egy sort, majd a törlés gombra kattintva töröljük a partnert a listából. Ekkor az adott elem véglegesen kikerül a rendszerből, visszaállítására nincs módunk, így nagyon körültekintően kell végrehajtanunk!

Partnerek importálása

A partnereket lehetőség van tömegesen is a rendszerbe importálni. Ennek segítségével pár kattintással lehet minden eddigi partnereket a rendszerbe juttatni. Ehhez a Partnertörzs oldalán kattintsunk a jobb felső részben található "Import" gombra.

Mint minden importálásnál, itt is adott formátumra kell hoznunk az adatokat. Mivel ezek szinte mindegyike szöveges, és ember által feldolgozható, érthető adatokból állnak, ezek kitöltése nem bonyolult.
Video blog

Partnertörzs videók a szoftver használatához

Videókkal segítünk a fejlődésben, igyekszünk ügyfeleink részére a lehető legnagyobb tudásanyagot biztosítani a vállalkozásuk sikerre vezetéséhez.

Elérhetőségeink Regisztráció készítése

* Minden regisztrációhoz 10 napos ingyenes próba időszakot biztosítunk

Billzon

Partner rögzítés az ügyviteli rendszerben - Billzon

Partnertörzs témában gyakran ismételt kérdések

Biztosan sok kérdése van a partnertörzs témával kapcsolatban, igyekeztünk az alábbaikban a leggyakrabban feltett kérdéseket összefoglalni és megválaszolni. Ellenben előfordulhat, hogy maradtak még nyitott kérdései. Ilyen esetekben keressen minket bizalommal elérhetőségeink bármelyikén.

Nem! Magyarországi vállalkozás esetén csak a Magyarországi vállalkozási formákhoz szükséges adószámot rögzíteni. A külföldi partnereinkhez Nemzetközi, Uniós tagállamok esetén pedig EU-s adószámot kell megadni. Magánszemélyes esetén nincs szükség adószám kitöltésére!

A hitelkeret/kintlévőségi limithez megadott értékkel számol a vállalatirányítási szoftver, amely az alapértelmezett devizára vonatkozik minden esetben. Ez nem azt jelenti, hogy csak alapértelmezett devizában állítható ki számla/szállítólevél, hanem azt hogy a limit értéke adott árfolyamon átváltva került megállapításra, jelzésre.
Ha egy partnerünk elérte a kredit limitet a rendszer a beépített szabályok alapján jelzi de nem blokkolja például a számla kiállítását.

Minden partnerünkhöz megadható egy fizetési mód, amely a beállításokban felvett fizetési módok közül válaszható ki. Ez a kiválasztott érték határozza meg a partnerünk alapértelmezett fizetési módját, amelyet a rendszer a bizonylatokon automatikusan beállítja alapértelmezett értékre.

Igen, a rendszerbeállítások között lehetőség van a partner típusok bővítésére. Alapértelmezetten a rendszer úgy telepíti fel az adatbázist, hogy rendelkezik 5 rekorddal, melyek nagy százalékban elegendőek az ügyfeleink részére.

A bankszámlaszám, iban és swift azonosítókat nem kötelező megadni a rendszerben, de ezen banki adatok töltéséből a rendszer állandó használata mellett nagy előnyünk származhat. Ilyen előny lehet például Banki tranzakciók behúzása esetén, az automatikus számla kiegyenlítés, illetve a tartozások, követelések nyomon követése. Ezért minden esetében célszerű a partnerhez tartozó banki adatokat tölteni, mert gyorsítja és egyszerűvé teszi a későbbi munkánkat ahol banki adatokat kell partnerrel párosítani.

Ha partnerünk már használja a Billzon rendszert akkor automatikusan lehet adatokat cserélni. Erre az egyik leginkább használt funkció a rendelések feladása, míg nálunk szállítói rendelésként kerül rögzítésre egy beszerzés addig (ha automatikusan átadjuk a rendelést) a tényleges beszállító partnerünknél a vevői rendelésekbe kerül rögzítésre. Ez a funkció a kis és nagykereskedések közti adatkapcsolatra is megoldást biztosít.

Software Development Kit

Lenyűgöző, igaz? Vágjunk bele!

Kapacsold össze webshop-ot, gyártási rendszered vagy bármilyen sziget rendszered a Billzon API interfészével és kezeld egyhelyen adataid.

  • Tarts karban adataid
  • Dolgozz csapatban

Partner cím típus

GET /partner_address_type/get

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
id00
language_id00


Példa

{
	"id": 0,
"language_id": 0,
}

Partner cím típus lista

GET /partner_address_type/list

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
language_id00


Példa

{
	"language_id": 0,
}

Partner cím típus mentés

POST /partner_address_type/save

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
data0
id00
name_keyexample0
dataexample0
language_id00


Példa

{
	"data": {
"id":0,
"name_key":example,
"data":example,
"language_id":0,
},
}

Partner cím típus törlés

POST /partner_address_type/delete

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
id00


Példa

{
	"id": 0,
}

Partner cím típus lista (összes)

GET /partner_address_type/get_all

Partner cím státusz

GET /partner_address_status/get

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
id01
language_id01


Példa

{
	"id": 0,
"language_id": 0,
}

Partner cím státusz lista

GET /partner_address_status/list

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
language_id01


Példa

{
	"language_id": 0,
}

Partner cím

GET /partner_address/get

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
id01
language_id01


Példa

{
	"id": 0,
"language_id": 0,
}

Partner cím lista

GET /partner_address/list

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
list_condition0
partner_id00
partner_address_status_id00
partner_address_status_id_in(0,0..)0
language_id01


Példa

{
	"list_condition": {
"partner_id":0,
"partner_address_status_id":0,
"partner_address_status_id_in":(0,0..),
},
"language_id": 0,
}

Partner cím mentés

POST /partner_address/save

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
data1
id00
remove01
partner_id01
country_id01
zipexample1
cityexample1
addressexample1
address_type_id01
address_building00
address_door00
address_floor00
address_number00
address_stairwell00
district00
partner_address_status_id01


Példa

{
	"data": {
"id":0,
"remove":0,
"partner_id":0,
"country_id":0,
"zip":example,
"city":example,
"address":example,
"address_type_id":0,
"address_building":0,
"address_door":0,
"address_floor":0,
"address_number":0,
"address_stairwell":0,
"district":0,
"partner_address_status_id":0,
},
}

Partner cím törlés

POST /partner_address/delete

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
id01


Példa

{
	"id": 0,
}

Partner típus

GET /partner_type/get

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
id01
language_id01


Példa

{
	"id": 0,
"language_id": 0,
}

Partner típus lista

GET /partner_type/list

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
language_id01


Példa

{
	"language_id": 0,
}

Partner típus mentés

POST /partner_type/save

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
data1
id00
name_keyexample1
data[]kulcs érték pár, a kulcs a language_id-t jelöli, az érték a fordítást1


Példa

{
	"data": {
"id":0,
"name_key":example,
"data[]":kulcs érték pár, a kulcs a language_id-t jelöli, az érték a fordítást,
},
}

Partner típus törlés

POST /partner_type/delete

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
id01


Példa

{
	"id": 0,
}

Partner típus list (összes fordítás)

GET /partner_type/get_all

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
id01


Példa

{
	"id": 0,
}

Partner kapcsolattartó státusz

GET /partner_user_status/get

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
id01
language_id01


Példa

{
	"id": 0,
"language_id": 0,
}

Partner kapcsolattartó státusz lista

GET /partner_user_status/list

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
language_id01


Példa

{
	"language_id": 0,
}

Partner kapcsolattartó

GET /partner_user/get

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
id00
email00


Példa

{
	"id": 0,
"email": 0,
}

Partner kapcsolattartó list

GET /partner_user/list

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
list_condition0
partner_company_nameexample0
partner_id00
nameexample0
telephoneexample0
emailexample0
faxexample0
invocationexample0
list_offset01


Példa

{
	"list_condition": {
"partner_company_name":example,
"partner_id":0,
"name":example,
"telephone":example,
"email":example,
"fax":example,
"invocation":example,
},
"list_offset": 0,
}

Partner kapcsolattartó mentés

POST /partner_user/save

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
data1
id00
remove01
partner_id01
nameexample1
telephoneexample0
emailexample0
partner_user_status_id01
faxexample0
invocationexample0


Példa

{
	"data": {
"id":0,
"remove":0,
"partner_id":0,
"name":example,
"telephone":example,
"email":example,
"partner_user_status_id":0,
"fax":example,
"invocation":example,
},
}

Partner kapcsolattartó törlés

POST /partner_user/delete

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
id01


Példa

{
	"id": 0,
}

Partner

GET /partner/get

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
id00
company_nameexample0


Példa

{
	"id": 0,
"company_name": example,
}

Partner lista

GET /partner/list

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
list_condition0
company_nameexample0
taxcodeexample0
company_user_id00
type_id00
paymod_id00
bank_accountexample0
list_offset01
list_count100


Példa

{
	"list_condition": {
"company_name":example,
"taxcode":example,
"company_user_id":0,
"type_id":0,
"paymod_id":0,
"bank_account":example,
},
"list_offset": 0,
"list_count": 10,
}

Partner lista (egyszerű)

GET /partner/list_light

Partner mentés

POST /partner/save

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
data1
id00
company_user_id01
enolve_id00
company_nameexample1
taxcodeexample0
taxcode_internationalexample0
bank_accountexample0
registration_numberexample0
ibanexample0
swiftexample0
paymod_id01
pay_limit01
type_id01
legal_entity_type_id00
language_id00
loss_reasonexample0
relationship_id00
satisfaction_id00
source_id00
user[]0
id00
remove01
nameexample1
telephoneexample0
emailexample0
partner_user_status_id01
faxexample0
invocationexample0
address[]0
id00
remove01
country_id01
zipexample1
cityexample1
addressexample1
partner_address_type_id01
address_building00
address_door00
address_floor00
address_number00
address_stairwell00
districtexample0
partner_address_status_id01


Példa

{
	"data": {
"id":0,
"company_user_id":0,
"enolve_id":0,
"company_name":example,
"taxcode":example,
"taxcode_international":example,
"bank_account":example,
"registration_number":example,
"iban":example,
"swift":example,
"paymod_id":0,
"pay_limit":0,
"type_id":0,
"legal_entity_type_id":0,
"language_id":0,
"loss_reason":example,
"relationship_id":0,
"satisfaction_id":0,
"source_id":0,
"user[]": {
"id":0,
"remove":0,
"name":example,
"telephone":example,
"email":example,
"partner_user_status_id":0,
"fax":example,
"invocation":example,
},
"address[]": {
"id":0,
"remove":0,
"country_id":0,
"zip":example,
"city":example,
"address":example,
"partner_address_type_id":0,
"address_building":0,
"address_door":0,
"address_floor":0,
"address_number":0,
"address_stairwell":0,
"district":example,
"partner_address_status_id":0,
},
},
}

Partner törlés

POST /partner/delete

Tulajdonság

Tulajdonság Tulajdonság2 Tulajdonság3 Leírás Kötelező
data1
id01


Példa

{
	"data": {
"id":0,
},
}

Partner statisztika

GET /partner/statistic

Vedd fel a kapcsolatot velünk

Érdeklődsz a szoftverünkkel kapcsolatban, írj bátran!

Segítségre van szükséged?

Ha nem találod a választ és szükséged van segítségre

Regisztrációdat hozd létre most,
fizess később!

Próbáld ki 10 napig ingyen, kockázatok és kötöttségek nélkül!